A hajnali kaland

Cho csendesen üldögélt a szükség szobájában. A helység most egy tágas nappalihoz hasonlított. A DS edzésekkel ellentétben most hatalmas tágas ablakok adták a szoba világítását. Cho magában elmerengett Cedriccel való kapcsolatáról. Azon töprengett, vajon meggid jutottak volna, ha a fiú nem hal meg ilyen korán és tragikusan. Nem gondolta volna, hogy egy ilyen korai órán bárki erre téved, de egyszer csak kattant a zár lenyomódott a kilincs, és a nyitott ajtón belépett Harry. Cho az egyik sötét sarokban üldögélt, így Harry nem is vette észe azonnal. Cho először azt gondolta, hogy szép csendben megvárja, amíg a fiú kimegy. De aztán erőt vett magán, és a hosszú hallgatástól rekedt hangon megszólította Harryt:

- Szia. - kezdte kurtán.

- Ki van ott? - Harry összerezzent a hang hallatán, és előkapta a varázspálcáját.

- Csak én, Cho. - hebegte megszeppenve a lány.

- Oh, bocsi, ne haragudj, nem tudtam. - szabadkozott Harry és leengedte a pálcát. Cho felállt a sarokból, ahol eddig üldögélt. Először csak álldogált néhány pillanatig, Harry meg csak nézte őt. Azután vett egy nagy levegőt és a szoba közepén álló karosszékeket megkerülve a Harryvel szemben álló falhoz sétált és arccal Harry felé nekidőlt. Harry nem is tudta, hogy mit csinál. A lábai magátólmozogtak. Csak vitték egyre közelebb és közelebb Chohoz, anyira közel, hogy cipőjük orrai összekoccantak. Azon kapta magát, hogy gépiesen felemeli az egyik kezét és a falnak támasztja, a másikkal pedig beletúr Cho dús hosszú hajába. Még közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta. Hosszú-hosszú percekig álltak így egymás szájára tapadva és Harry keze egyre lejjebb, és lejjebb a lány arcán egészen a talárja nyakáig. Finoman gombolgatta mostmár mindkét kezével a talárt, és mire észbe kapott, már végig is ért a hosszú gombsoron. Mikor Harry végzett a gombolással Cho előre hajolt és egy könnyed mozdulattal megaszabadult a ruhadarabtól. Ajkaik még mindig összetapadtak. Cho kezei eddig csak lógtak két oldalán, de most hirtelen felemelte őket, megfogta Harry talárját úgy a közepe táján, és egyetlen erőteljes rántással megszabadította tőle a fiút. Így hát Harry nekiállt Cho blúzának. Már a harmadik gombnál járt, mikor a lány elkapta a kezeit, és eltolta magától. Az előbbinál sokkal lágyabb hangon válaszolt Harry ki nem mondott kérdésére:

- Ezt nem kellene...-hebegte- Nem lenne helyes.

Harry Cho szájára helyezte mutató ujját, és így felelt:

- Tudom, de nem érdekel!

Cho elmosolyodott.

- Engem se!

Azzal megfogta a fiú kezét, és visszatette a gombhoz, ahol tartott, ő maga pedig kétkézzel elkepta Harry tarkóját, magához hízta és tovább csókolta. Magában pedig azt kívánta: bár sosem érne véget ez a pillanat. Ekkor azonban kicsapódott az ajtó és Ron társaságában belépett rajta a nevetgélő Hermione. Cho és Harry először észre sem vették, hogy valaki érkezett, és csak akkor kapták fel a fejüket, mikor Hermione hatalmasat sikkantott. Mindketten összerezzentek. Cho finoman eltolta magától Harryt és septében összegombolta az ingét. Fölkapta a földtől elhajított talárját, gyors puszit nyomott a fülig vörös Harry arcára, majd fejvesztve kimenekült a szükség szobájából és eltűnt a sötét folyosón...