-         Lily, találkozhatnánk délután a kedvenc fánknál?

James a Griffendél klubhelységében állt Lily előtt, és várta a lány válaszát. Számított arra, hogy Lily igent mond, hiszen már évek óta jó barátok voltak, és mindig ugyanannál a fánál találkoztak. A Tiltott Rengeteg szélén nőtt egy furcsa fa. Még mielőtt teljesen kinőtt volna a földből, kettéágazott, és egyik vége az ég felé kiáltott, míg a másik ferdén és görbén, rézsútosan a föld felett húzódott. Ez volt tehát Lily kedvenc fája. Mikor első éves volt Roxfortban, kiment egyik alkalommal a kertbe, és a Tiltott Rengeteg felé vette az irányt. Rögtön feltűnt neki a fa, és odament hozzá. Mivel szerette a természetet, becézgette a fát, simogatta azt, és elnevezte Elonának, ami egyszerűen csak annyit jelentett: Fa. Minden nap meglátogatta, ápolta. Kötődött hozzá, de csak a ferde ága miatt. Az tetszett neki a legjobban. Azt mondta: „Olyan mintha utálná az egyenes ágat, és el akarna tőle szakadni. Ezért olyan elbűvölő. Mintha egy emberi reakciót ábrázolna. Mintha két ember egymáshoz lenne kötözve, és utálnák egymást.” Egy nap, mikor éppen kint tevékenykedett a fánál, odament hozzá egy fiú, és megkérdezte, hogy minek törölgeti azt a fát. James volt az. Mikor negyedévesek voltak James még kisebb volt Lilynél, de a szája az nagy volt. Lily viszont nem volt az a visszahúzódó fajta, elküldte a fiút, és az a lány legnagyobb megdöbbenésére el is ment. Másnap viszont, mikor Lily a szokásos időben kiment a fához, az ágaihoz kötözve egy borítékot talált. Leoldotta a fáról, és megnézte. Egy levél volt benne: „Ugye én is csatlakozhatok majd hozzád. Szeretnék a barátod lenni, akiben megbízhatsz. Remélem elfogadod. James.” Lily, mikor a fiú odament hozzá, nem utasította vissza, sőt, bemutatta a fájának. Ő igenis úgy gondolta, hogy a fa hallja őket, ezért sokszor elmesélte az olyan dolgait, amit senki másnak nem mert volna.

-         Elona, ő James.

-         Elonának hívod?

-         Igen. Ez egy Héber név, és annyit jelent, hogy Fa. Illik hozzá szerintem.

-         Igen, meglehet. Szervusz Elona – köszöntötte az ifjú James a fát, és elkezdtek beszélgetni Lilyvel, miközben tisztogatták a fának a törzsét. Ilyen módon igencsak megismerték egymást, és nagyon jó barátok lettek. Ugyan mindketten a Griffendélbe jártak, mások előtt nem beszélgettek sokat, csak akkor, ha találkoztak a fánál, mert tudták, hogy az osztálytársaik biztosan félreértenék a barátságuk, és csak gúnyolnák őket. Azonban az évek során megtanultak nem foglalkozni ezzel annyira intenzíven, és most már személyesen is megbeszéltek találkozókat a fánál. Az osztálytársaik kezdetben még csúfolták őket, és gúnyverseket szavaltak felettük, de Lily és James nem foglalkoztak velük, és egy idő után már nem is érdekelte a többieket, hogy van-e valami köztük, vagy sem.

-         Rendben James. Mondjuk úgy dél után 5 körül kint leszek. Addig tanulnom kell a könyvtárban. Év végén le kell tenni a vizsgákat – válaszolta Lily a feltett kérdésre, és csatlakozott barátnőihez.

Lily már háromnegyed 5-kor kint állt a fa mellett.

-         Szia Elona. – köszöntötte halkan. – Hogy vagy ma? Nincs semmi baj? Akkor jó… Én is jól vagyok, köszi. Ma is jön James. Gondolom ma is beszélgetünk egy picit. Mondd csak, járkálhatok rajtad? Ne aggódj, nem foglak megtaposni. Erős vagy te, én meg nem vagyok túlsúlyos, tehát ezer százalék, hogy elbírsz. Még csak meg se fogsz roggyanni alattam… Köszi.

Lily óvatosan rálépett arra a részre, ahol a fának földön volt a törzse, és elkezdett lassan felfelé lépkedni a ferde ágon. Ahol már túl nagy lett volna ahhoz, hogy két lábon felmenjen, ott megfordult azzal a szándékkal, hogy lemászik, majd vissza, de mikor hátra nézett mögötte állt James, és fejét félredöntve mosolygott a lány ügyetlenkedésén.

-         Maradj csak! – mondta gyorsan James, mikor a lány le akart ugrania fáról. – Gyakorold még egy picit. A fára mászás úgy néz ki még nem megy elég jól ellentétben az átváltoztatástannal.

A lány mosolygott, hátat fordított Jamesnek, és visszamászott a fára. Onnan lenézett a fiúra, és halkan megkérdezte.

-         Volt oka annak, hogy találkozni hívtál?

-         Nem szokott. Eddig sose volt különösebb oka, ha találkozni hívtalak. Csak egyszerűen régen beszélgettünk.

A fiú nézte, ahogy a lány ügyetlenkedik a fán. Odament Lily mellé, mint aki felkészült arra is, hogy a lány leesik, és felnézett, egyenesen Lily szemébe. A lány egy ideig állta a tekintetét, majd elfordult, és figyelmét a mászásnak szentelte.

-         Mi történt veled mostanában? – kérdezte végül Jamestől.

-         Semmi különös. Veled?

-         Velem se. Élem nyugodt, tanulós életem.

Hirtelen feltámadt a szél, és Lily kiesett amúgy is kicsi egyensúlyából. A szél meglökte, és ő egyenesen belezuhant James kitárt karjaiba. A fiú számított az esésre, ezért figyelt minden pillanatban. Lily a nyakába kapaszkodva tartotta magát, míg visszanyerte egyensúlyát. Egymás szemeibe néztek, aztán Lily enyhén megrázta a fejét, és James letette őt a földre. A lány úgy döntött, hogy nem hagyja annyiban, és visszamászik a fára, most nem fog leesni. James egy ideid figyelte.

            „Ezt már nem húzhatom tovább.”

-         Lily – szólította meg James. – Leszállnál egy picit Elonáról? Valami komolyról szeretnék veled beszélni.

-         Rendben. Tehát mégis csak volt valami abban a találkozásra hívásban. A szemed elárult. – mosolygott a lány.

-         Igen, volt – vallotta be a fiú, mikor Lily már mindkét lábával a földön állt. James mélyen a szemébe nézett, és elkezdte – Lily…

-         Igen James? – a lány nem fordította el tekintetét. Kíváncsian fürkészte a fiú arcát. Az nagy levegőt vett, és belevágott.

-         Lily tudod, amikor először küldtem neked azt a levelet, a barátod szerettem volna lenni. Igen, a barátod, semmi több, egy barát, akire számíthatsz éjjel nappal, búban, bajban. De ahogy teltek az évek, és te szinte a szemem előtt nőttél fel, és váltál nővé, megváltoztak ezek az érzések. Egyre többet éreztem irántad. Míg régen olyan volt, mintha a saját kishúgom állt volna előttem, mára nem egy húgot jelentesz nekem, hanem magát a tiszta szerelmet. Szeretlek Lily, és ezen nem változtathat semmi. Még az sem, hogy úgy szeretsz, és dédelgetsz egy fát, mintha három nappal ezelőtt te, az anyatermészet szülted volna. Még ezt is szeretem benned. Úgy szeretlek, ahogy vagy, és szeretném, ha a barátnőm lennél, és te is úgy szeretnél engem, ahogy én téged.

-         James. Ez gyönyörű volt – mosolygott a lány.

-         Szeretlek. Leszel a barátnőm?

-         Igen. Én is már régebb óta szeretlek, csak eddig nem volt elég merszem megmondani neked, mert féltem, hogy mit fogsz mondani.

-         Tőlem sose félj, mert én sose tudnék ártani neked.

-         Igen, most már tudom. De mondd csak. Ez az egész magadtól jött, vagy felkészültél, hogy mit mondasz?

-         Magamtól. Itt, ebben a pillanatban döntöttem el, hogy mit fogok mondani. Csak a szemedbe néztem, és onnan ezt olvastam ki. A szemed igazmondásra késztet, és kimondat velem mindent, amit a szívem legmélyén megtalálni.

-         Nem tudok mit mondani. Ez egyszerűen gyönyörű volt.

-         Mondd, hogy szeretsz. Mondd, hogy szeretni fogsz, amíg teheted.

-         Szeretlek James, és szeretni is foglak, amíg csak tehetem.

A lány nekidöntötte a hátát a fának, és onnan nézett továbbra is James szemébe. A fiú odament egész közel a lány arcához, átfogta annak derekát, közel húzta magához, hogy a testük összeért, és halkan a fülébe suttogta:

-         Szeretlek.

Lily odafordult Jameshez, és a fiú lassan közelített a lány szájához, és óvatosan hozzáért. James előbb egy apró puszit nyomott a lány ajkaira, majd mindent bele adva csókolni kezdte. Előbb csak ízlelgette a lányt, majd egyre hevesebben csókolták egymást. Mikor már alig kaptak levegőt, szétváltak ajkaik, és Lily James nyakába temette arcát. A fiú megsimogatta a lány haját, aztán újra elsuttogta tengermély hangon a szót, amitől a lány testén borzongás futott végig:

-         Szeretlek!