|
2) Tengerparti szerelem 1/2
Tengerparti szerelem
Dursleyék elhatározták, hogy elmennek Dudleykával nyaralni Mallorcára. Harry nem akarták vinni, de sajnos, mivel Figgy néni eltörte a lábát, megint, kénytelenek voltak végül mégis magukkal vinni. Még régebben vettek ott egy tökéletes nyaralót, a tenger közvetlen közelében.
Dudley felvonyított a repülőgépen.
- Mikor érünk már oda? – nyafogott Dudley a repülőgépen.
- Mindjárt Dudleykám – csitítgatta Petúnia néni.
Még csak fél órája utazhattak, de Dudley már nyafogott. Folyton nyafogott, és panaszkodott.
- Mikor érünk már oda? Mikor hoznak enni? Éhes vagyoooook!! TV-t akarok nééééééééézni!
Petúnia néni, és Vernon bácsi alig győzte csitítani. A fiú ugyan már rég elmúlt 15 éves, de még mindig úgy viselkedett, mint egy törpe.
- Na véégre! Már azt hittem, hogy örökké csak utazni fogunk. Kérek enni. – köszöntötte az új földet a Fiú.
Harry csak némán baktatott lefelé a lépcsőről. Annyit könyörgött Dursleyéknek, mégsem hagyták őt otthon. Egyik porcikája sem kívánta ezt az utazást. Semmi kedve nem volt egy egész hetet eltölteni Dursleyékkel egy tengerparton, ahol Dudley kénye kedve szerint megalázhatja. Se Ron, se Hermione nem jelentkezett, pedig annyi levelet küldött nekik. Egyik sem válaszolt. Ron biztos a bátyjaival lóg, Hermione meg a szüleivel nyaral valamelyik országban.
A szállásba érve Dudley nyomban a tv-hez szaladt, és beüzemelte.
- Á, ez a kedvenc műsorom!
- Melyik nem az? – mormolta magában Harry, és felment a lépcsőn, a neki szánt hálószobába, hogy leheverjen az ágyába.
Felhangzott a műsor befejező zenéje, és Dudley testtömegének a földhöz verődése.
- Anyúú! Megyek a tengerbe fürödni! Hova tetted a pizsamámat? – kiabálta a fiú.
- A bőröndöd legaljába!
- Aaaaaaaaaaaaj! – szólt csalódottan Dudley, és nekiállt, hogy kipakolja a földre az egész ládáját – Megvan!!!!!!!!
Gyorsan felhúzta a nadrágját, és már kapkodta is a húsos combjait a partra.
- Hurrá! – kiáltotta boldogan, és belevetette magát a habokba.
Úszott pár hosszt, búvárkodott egy kicsit, majd kiült a partra. Hirtelen egy gyönyörű barna göndör hajú lányt látott meg. Szájtátva bámulta, míg a lány mosolyogva felé nem fordult. Akkor elfordította a fejét, és pironkodva lehasalt a homokba. Hirtelen egy strandlabda pattogott felé. Gyorsan felkapta, és mikor meglátta, ki közelít felé, nyomban elállt a lélegzete. Az a lány közeledett felé futva, aki annyira tetszett neki.
- Szia! – köszönt csilingelő hangon a lány.
- Szi-szi-szi-szia. - nyögte ki Dudley.
- Ideadnád a labdám? – kérdezte a lány, majd mikor a fiú odanyújtotta megkérdezte – Hogy hívnak?
- D-d-d-Dudley. És téged?
- Hermione! Na szia! – szólt, és elrohant a labdával.
A lány nem vette észre, hogy leesett a bokalánca. Egy vékony, de erős arany lánc volt. Dudley felkapta a láncot, és hazarohant vele. Egyenesen felment a hálószobájába, és lefeküdt az ágyára.
- Milyen csodálatos lány. És milyen sovány. Olyan, olyan, olyan gyönyörű.
Gondolt egyet, és úgy döntött, hogy bemegy Harry szobájába, és félreteszi az ellenségeskedését, hogy tanácsot kérjen tőle.
- Mondd csak Potter! Voltál már szerelmes? – kérdezte megvetően.
- Mért érdekel az téged? – szólt unottan a srác.
- Mert… őőő… érdekes, hogy pont téged kérdezlek…
- Térj a lényegre! – vágott közbe Harry.
- Jól van, na! Szóval van egy lány, akit a strandon láttam, és nagyon tetszik.
- Áhhá. És hogy néz ki?
- Hát, barna göndör haja van, és az alakja… mint egy angyalé. Egyszerűen gyönyörű.
- És megkérdezted már a nevét?
- Igen. – mondta Dudley – Hermione.
- Furcsa. – mondta elgondolkodva Harry. – Azt nem kérdezted meg, hogy milyen Hermione?
- Nem.
- Ez legyen az első legközelebb, amit megkérdezel!
- OK. – szólt Dudley, és már futott is kifelé.
Harry gyorsan előszedte Hedviget a bőröndjéből. Teljesen megfeledkezett róla. A bagoly kicsit megvetően fogadta, de azért megcsipkedte gazdája ujját.
- Az lehetetlen. Vagy mégis? – tűnődött, majd előkapott egy kis papírt, meg egy ceruzát, és írni kezdett:
Kedves Hermione!
Hogy telik a szüneted? Nyaralsz valahol külföldön? Kérlek, gyorsan válaszolj! Muszáj megtudnom.
Szeretettel:
Harry
Betette a levelet egy borítékba, és elküldte Hedviggel.
Ez alatt Dudley lerohant a partra, és elkezdte keresni a lányt. Nem telt bele sok idő, meg is találta egy pálmafa alatt. Éppen napozott. Dudley szorongott egy kicsit egy másik fa mögött, majd mikor megérezte a lány sós tenger illatát, azonnal erőt vett magán, és odaállt elé…
Harry már alig várta a lány válaszát. Vajon ő az a Hermione, akibe Dudley belezúgott, vagy másik Hermonéról van szó? Alig telt el 15 perc, már jött is a bagoly vissza a levéllel.
Kedves Harry!
Itt nyaralok Mallorcán a szüleimmel.
Találkoztam egy olyan kedves sráccal. Dudley a neve, pont, mint az unokatestvérednek. Hát nem érdekes?
Elveszthettem a bokaláncom, és ő megtalálta, és most adta vissza. Olyan aranyos volt. Kicsit szorongott, és ez olyan aranyos volt. Elhívott este sétálni a tengerpartra. Olyan romantikus. Már igent mondtam, és el is megyek vele. Szerintem nagyon aranyos.
Miért kérdezted, hogy hol vagyok?
Szeretettel:
Hermione
Harry összehajtotta a levelet, majd elővett egy másik papírt, és már írt is.
Csak azért kérdeztem, mert mi is itt nyaralunk, és a cousinom lehet az, akivel elmész este sétálni. Dudley teljesen odavan egy Hermione nevű lányért. Szerintem belezúgott. Azaz lehet, hogy belédzúgott. Mondd csak! Hogy néz ki az a Dudley, akit ismersz?
Harry
Gyorsan behajtotta a levelet, a bagoly csőrébe adta, és az már repült is. Harry Visszafeküdt az ágyába, és várt. Azonban a nagy várakozás közben elaludt.
Dudley rontott be a szobába.
- Harry! Harry! Mit vegyek fel??? Találkozom vele!
- Mi… mi… mi van? – riadt fel a fiú.
- Találkozom Hermionéval! Mit vegyek fel? Segíts!!!
- Jól van, jól van. De cserébe meg kell ígérned valamit.
- Rendben van, csak mondd már!
- Nem versz meg, és nem szemétkedsz velem egy évig, minimum.
- OK. Nem szemétkedek veled, csak mondd már, mit ve…
- Egyébként mikor is találkozol vele? – vágott közbe Harry.
- Este, csak mondd már!
- Rendben – adta be a derekát Harry – milyen ruhákat hoztál?
- Gyere át, megmutatom.
Átmentek Dudley szobájába, és Harry kiválasztott a szerinte legjobb ruhadarabokat. Dudley szó nélkül felvette mindet, amelyikre Harry akár csak rámutatott. Annyira be volt sózva, hogy az egyik pólójába a lábát próbálta meg betuszkolni, mindaddig, amíg Harry rá nem szólt. A fiú már tudta, hogy nem akármilyen Hermionéval találkozik Dudley, hanem az ő legjobb barátnőjével. Hermione Grangerrel.
- Megkérdezted már, hogy milyen Hermione?
- Upsz. Ezt elfelejtettem. De nem is érdekel! Olyan gyönyörű.
Dudley el is készült.
- Dudleykám! Kész a vacsora.
A fiú leviharzott, ránézett az ennivalóra, de csak ennyit mondott:
- Kössz, anyu, de nem vagyok éhes.
- Mi ütött ebe a fiúba? – kérdezték meglepetten a szülei –
- Biztos az a kölyök csinált vele valamit – szólt Petúnia néni, és elindult, hogy számon kérje Harryn fia furcsa viselkedését.
- Mit csináltál vele, kölyök?
- De hát kivel? – értetlenkedett Harry
- Hát Dudleyval! Nem evett semmit, és csak úgy rohant kifelé.
- Én ugyan semmit se csináltam vele!
- Hazudsz! Most ezért nem kapsz vacsorát, és nem jöhetsz ki a szobádból.
Petúnia néni kiment a helységből, és elfordította a zárban lévő kulcsot, majd lement a földszintre.
Dudley ott várt a megbeszélt helyen, a tenger mellett. A horizonton lassan feltűnt egy lány körvonala. Hermionéé. Mosollyal az ajkán tartott Dudley felé.
- Szia Dudley! – köszönt hangosan.
- Szia Hermione! Hogy vagy ma? – kérdezte a fiú kis feszéllyel a hangjában. Még mindig izgult, és lámpalázas volt, ahányszor csak meglátta a lányt.
- Köszi jól – szólt vidáman Hermione – és te?
- Őszintén?
- Persze!
- Izgulok.
- De hát miért? – kérdezte a lány ámulva.
- Mert… még soha nem voltam este kettesben egy lánnyal.
- Óh, emiatt nem kell izgulni. Csak elcsevegünk, megismerjük egymást, hiszen megtaláltad a bokaláncom. Ennyit megérdemelsz, hogy megismerjelek. – mosolyodott el a lány. – És… ki vagy te?
- Én Dudley vagyok.
- Jó… - nevette el magát a lány – de mi a teljes neved?
- Dursley. Dudley Dursley.
A lány hirtelen a szájához kapta a kezét, és döbbent arcot vágott.
- Mi a baj? – kérdezte gyengéden Dudley. – miért vágsz ilyen arcot?
- Semmi, semmi, csak… Sajnálom, mennem kell! Ugye nem haragszol? Holnap várlak a parton. – szólt a lány, majd elrohant.
Otthon a lány rögtön felrohant a szobájába, és megpillantotta a baglyot, és a levelet.
- Hedvig! Levelet hoztál nekem? – szólt meglepetten.
Felvette a levelet, és elkezdte olvasni.
Csak azért kérdeztem, mert mi is itt nyaralunk, és a cousinom lehet az, akivel elmész este sétálni. Dudley teljesen odavan egy Hermione nevű lányért. Szerintem belezúgott. Azaz lehet, hogy belédzúgott. Mondd csak! Hogy néz ki az a Dudley, akit ismersz?
Harry
- Te jó ég! Akkor igaz! Tényleg ő az. Az irigy, mindig erőszakos Dudley Dursley! Az nem lehet. Ő olyan kedves. Teljesen összezavarodtam!
Megfogott egy papírt, és válaszolt Harrynek.
Kedves Harry!
Igazad volt! Ő az! De velem olyan kedves. És visszahozta még a bokaláncom is. Annyira megkedveltem, és amikor meghallottam a nevét, annyira összezavarodtam. Most mit csináljak?
Hermione
Összehajtotta a levelet, majd a bagoly csőrébe adta, és kidobta az ablakon a homályos éjszakába.
Eközben Dudley szomorúan baktatott felfelé a lépcsőn.
- Nem szeretne? – gondolta magában. – csak felhasznált volna? Nem. Az nem ő lenne. Ő kedves. És aranyos. És megértő. Soha nem használna fel.
Hazaérve Dudley nem szólt semmit, csak felment a szobájába, és lefeküdt aludni.
Másnap Dudley korán ébredt. Szörnyű rémálma volt. Azt álmodta, hogy Hermione megcsókolta, és aztán elhagyta Harryért. Verítékezve ébredt fel. Olyan rosszul érezte magát, mintha egy mosógépből vették volna ki. Mivel nem volt jobb ötlete, kiment a partra sétálni. Belement a vízbe, aztán kijött. Élvezte, amint a jéghideg hullámok nyaldossák a lábát. Végig Hermione képe lebegett előtte. Azt se tudta, merre megy. Csak ment az orra után, előre, amerre csak lábai engedték. Nem törődött vele, hogy eltévedhet, csak ment amerre tudott. Úgy 5 perce sétálhatott, mikor halk lábdobogást és kiáltást hallott a háta mögött.
- Dudley! Dudley állj meg!
Dudley megállt, és hátranézett. Hermione szaladt felé.
- Mi az? – kérdezte lehangoltan, még mindig álma hatása alatt.
- Csak megláttalak, és gondoltam idejövök, hogy veled együtt rójam a partot.
- Ja, ok. – szólt a srác, és csendesen ballagott tovább.
- Mi a baj? – kérdezte kíváncsian a lány, és belekarolt Dudleyba.
A fiút annyira meglepte ez a mozdulat, hogy el is felejtkezett minden bosszúságáról, és hirtelen éktelen vágyat érzett, hogy megossza az álmát a lánnyal.
- Csak álmodtam.
- Mit?
- Azt, hogy ketten sétáltunk a tengerparton, és naplemente volt, és te…
- Igen? Mit csináltam?
- Biztos tudni akarod?
- Persze.
- Nos, megcsókoltál. Aztán, amikor vége volt, megláttam közeledni Harryt, és te a nyakába ugrottál, és mindketten eltűntetek. És akkor felébredtem.
- Tényleg ezt álmodtad?
- Igen. Olyan szörnyű volt.
- Miért volt azt? – kíváncsiskodott a lány.
- Mert… mert… mert talán szeretlek.
- Talán?
- Igen. Én se tudom, mit érzek.
- De miért? Olyan könnyű megállapítani, hogy az ember mit érez.
- De nem nekem. Főleg az után, hogy tegnap olyan gyorsan leléptél. – mondta Dudley, és lehajtotta a fejét.
- Na, ne búsulj! – szólt a lány, és felemelte Dudley fejét, és cuppanós puszit nyomott az arcára, majd elindult.
De Dudley megfogta a karját, és visszahúzta.
- Most már tudom. – szólt higgadt hangon – Most már tudom, szeretlek.
A lány elmosolyodott, és kiszedte karját Dudley kezéből, majd elsietett. Dudley nem szólt semmit, csak állt lehorgasztott fejjel, gondolataiba merülve.
- Miért megy el mindig, ha szóba kerül valami? Most megmondtam neki, mit érzek, és mégis itt hagyott. Pedig most nyíltan megmondtam neki, hogy szeretem. Csak mosolygott egyet. Vajon most mit csinálhat.
Eközben Hermione szinte futva ment haza. Mikor hazaért, azonnal a szobájába futott, és a sejtése be is igazolódott. Egy levél hevert az ágyán, és mellette egy bagoly álldogált méltóságteljesen. Hermione gyorsan a levél után nyúlt, és elolvasta.
Kedves Hermione!
Meg is hiszem, hogy olyan kedves, hiszen fülig szerelmes beléd. Csodálkoznék rajta, ha nem lenne kedves. Mit csináltatok?
Harry
Gyorsan előkapart egy papírt, és írni kezdett!
Kedves Harry!
Ma megmondta! Azt mondta, hogy szeret. Annyira aranyos volt! És olyan szomorú. Képzeld, azt álmodta, h megcsókoltam, és aztán elhagytam… miattad. Hát nem furcsa? Pont velem álmodott, és pont ezt. Most mi legyen? Ha tudsz valamit, azonnal szólj!
Hermione
Összehajtotta a levelet, odaadta a madárnak, és visszament a partra, immár fürdőruhába. Befutott a sós tengervízbe, és élvezte, ahogy a hideg hullámok nyaldosták a testét. Hagyta, hogy a hullámok dobálják. Élvezte a súlytalanságot.
Dudleyra gondolt. Vajon mi lehet vele? Milyen ember? Tényleg szereti? Rengeted kérdés kavargott a fejében. Felfeküdt a habok tetejére. Éppen csak egy kicsit hullámzott a tenger. Ő ott feküdt, becsukta a szemét, és Dudleyra gondolt. ’Vajon beleszerettem? Nem tudom. Az biztos, hogy nem közömbös számomra. Annyira aranyos. Vagy csak azért ezt, mert azt hiszem, hogy ezt KELL éreznem? Ez hihetetlen. Hiszen én még nem voltam szerelmes. És éppen most? Pont abba, akiről eddig a legrosszabb véleményem volt? Itt valami nem stimmel. Ez csak egy rossz tréfa lehet. Lehet.’ Hermione kiúszott, de a parton összetalálkozott Dudleyval.
- Szia! Mit csinálsz? – kérdezte csevegő hangon a fiú.
- Épp indulni készültem.
- Ne menj még, légyszi.
- Mennem kell. Valamit sürgősen el kell intéznem.
- Mit? – kíváncsiskodott Dudley
- Csak egy levelet várok, és már biztosan megjött. Rohanok is. Nagyon fontos.
Gyorsan kigázolt a vízből, és elfutott.
’Vajon miért csinálja ezt?’ – töprengett Dudley.
Hermione felszaladt a szobájába, és nagy kő esett le a szívéről, amikor megpillantotta a levelet az ágyán.
- Na végre! – kiáltott föl elégedetten.
Fölkapta a levelet, és már olvasta is.
Kedves Hermione!
<SPAN style="
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
